Nők Lapja-vita a közoktatásról 1.
Naiv kérdések. Pedig a Nők Lapja valódi vitát szeretne. Beszéljük meg, mi a helyzet a magyar oktatásban! Mi történik a hatévesekkel, mi változik meg bennük, mire eljutnak az érettségiig? Az első etapunk három részből áll: először is, végigkísérjük egy elsős tanító napját. Azután az írás és olvasás nehézségeiről olvashatnak. Végül az érintettek (gyerekek, tanárok) mondataiból válogattunk.

Denkeyné Borsós Judit

A legkönnyebb nap. Olvasás, matematika, úszás és rajzórája lesz a Budavári Általános Iskola 2. a osztályának. Denkeyné Borsós Judit, Jutka néni, az osztályfőnök állította össze az órarendet. Huszonöt év tapasztalatából tudja, jó, ha hagyja a piciket belerázódni a hétbe.

7.30. Jutka néni mosolyogva várja tanítványait. Mindegyiküktől kérdez valami személyeset. Ellenőrzi, hogy mindenki átvette-e a váltócipőjét. „A gyerekeknek még gondot okoz, hogy a kabátot minden reggel be kell tenni a szekrénybe. Év elején még bekötöttem a cipőjüket, együtt mentünk vécére, utána kezet mostunk. Idén már csak figyelnem kell őket” – meséli Jutka néni.

8.00. Becsöngetnek. „Osztály, vigyázz! Jutka néninek jelentem, az osztály létszáma 20 fő, hiányzik Borcsa.” Játékkal kezdik a tanulást. Kártyákat húznak, és a másodikosok pantomimmel, hangutánzással a kártyán szereplő állatok bőrébe bújnak.

„Bence! Te még nem készítetted ki a könyvedet? Pancsa, a tiéd hol van? Otthon hagytad?” Jutka néni megdorgálja őket, majd kölcsön adja a sajátját. „Jól figyeljetek arra, amit felolvasok! Milyen állatok szerepelnek a versben az előbb eljátszottak közül?” Következik az Anyám tyúkja. Egymással versengve kiabálják be a gyerekek: „Tyúk! Kutya!” Csak a következő feladattal sikerül elcsöndesíteni őket: szinonimákat keresnek a versben. Egyre-másra találják az új szavakat. „Ez nagyon jó gyakorlat, így sokkal jobban megértik, miről van szó” – árulja el Jutka néni a műhelytitkot.

8.45 Szünet van. Jutka nénivel beszélgetünk. „Ha nem értik meg, amit olvasnak, akkor baj van, akkor nem tudnak tanulni. Negyedik végére el kell érnünk, hogy a gyerekek megtanuljanak tanulni.” Fél szeme a nebulóin. Éppen reggeliznek, kiosztják a kiflit meg a sajtot. Óriási a zaj. „Nem túl nagy a lárma?” – kérdezem. „Ez semmi” – nevet rám. „Ennek van az ideje. Így az órán megint jók lesznek.”

9.00 óra. A matematikaóra kezdődik, a kettővel való szorzást vennék át, de Marcinak elkalandozik a figyelme. „Elámultál, hol jársz?”

„Ha valaki lemarad, azzal délután ismétlek. Ha nagy gondot veszek észre, akkor a szülőnek is szólok. Együtt keressük az okokat. Ok nélkül sosem rossz egy gyerek. Az még nem baj, ha szamárfüles egy könyv, vagy valaki egy órán szétszórt. Régen a jók, szorgalmasabbak macit kaptak. Most jutalmul olyan feladatot adok, hogy valamit nézzenek meg a neten. Egy fiatalabb tanárnak egyszerűbb ezzel a felgyorsult világgal megbirkóznia, de én is hiszek abban, hogy még most is nagyon sokat számít, ha beszélgetünk a gyerekekkel.”

Amíg ezeket mondja, úszáshoz készül a kis társaság. Az iskolabusz már várja őket. Újabb ellenőrzés: Visszacserélték a váltócipőt? Mindenki hozza a holmiját? Akik nem úsznak az úszómesterrel, azokkal Jutka néni beszélget. Majd ismét öltözködni kell. Mire mindenki elkészül, még a hajszárítással is, addigra előkerül a jutalomsüti. A kimerítő „edzés” után ez jár.

Megérkezik a napközis felügyelő. Évtizedes páros a két tanítónő. Közösen ebédeltetetnek, majd Ani néni átveszi a stafétabotot. Minden gyerek marad a napköziben, ilyenkor mennek ki az udvarra; mielőtt megírják a leckét, jó sokat játszanak.

14 óra. Jutka néni kész az adminisztrációval, a munkafüzeteket is ellenőrizte. Bevásárolni indul, alapanyagokat vesz. Lelkesen készül a másnapra, amikor az osztályterem falán a farsangi álarcokat tavaszi díszekre cserélik majd.

Gondolkodjatok velünk!

1. Szerintetek milyen jutalmazásos, motiválási módszer hatékony a nevelésben?

2. Önállóak lettek az alsósok is? Mennyire? Vagy éppen fordítva, több törődést igényelnek?

3. Ti támogatjátok, hogy minél több játékkal és beszélgetéssel tanuljon gyermeketek, vagy azt nem gondoljátok tartós tudásnak?

1. „Ha nem tud olvasni, nem tud tanulni!”

dr. Nagy Attila, a Magyar Olvasástársaság tiszteletbeli elnöke

A vészharang nyolc évvel ezelőtt kondult meg először. Akkor történt, hogy egy nemzetközi tudáspróbán (PISA-vizsgálat) átlag alatt teljesítettek a magyar gyerekek. Tele volt akkoriban a sajtó elemző cikkekkel, ám a 2003-ban, majd 2006-ban megismételt mérés sem mutatott javulást.

– A vizsgálat nemcsak nálunk, hanem például Németországban is sokkot idézett elő, melynek eredményeként a szövetségi kormányzat oktatásfejlesztési program kidolgozásába kezdett – mondja dr. Nagy Attila, a Magyar Olvasástársaság tiszteletbeli elnöke. Az óvodákban hangsúlyosabbá tették a mesélést, könyvtárfejlesztésekbe fogtak, új egyetemi kutatási és tudásközpontokat hoztak létre. Az oktatási rendszer egészéhez nyúltak hozzá, és 2006-ban már jobban szerepeltek. Lengyelország 2000-ben még mögöttünk volt, most tizenvalahány hellyel van előttünk!

– Nemcsak az oktatáspolitikusok, de a pedagógusok, könyvtárosok, könyvkiadók és a szülők is reagáltak arra, hogy Arany János hazájában rosszul olvasnak a gyerekek – mondja Nagy Attila. – Ám a legutóbbi vizsgálat azt mutatja, hogy a reakciónk elégtelen volt – mondja kegyetlen őszinteséggel. – Az utóbbi nyolc évben a magyar iskolák úgy bicikliztek, hogy nem haladtak! Közben egy 2005-ös mérésünk alapján a felnőtt lakosság hatvan százaléka mondta magáról, hogy évente egyetlen könyvet sem olvas el. (Ez nyolc százalékkal rosszabb eredmény, mint amit 2000-ben mértünk). Ehhez a romláshoz képest az oktatási rendszer ki tudta harcolni legalább a stagnáló állapotot. Tisztelet és főhajtás jár ezért a pedagógusoknak! Azt is meg kell említenem, hogy a PISA-vizsgálatban részt vevő ötvenhat országból mindössze négy fordít a nemzeti jövedelméből kisebb százalékot az oktatásra, mint mi…

– Van lehetőség az elmozdulásra?

– Hogyne! Nem lehet belenyugodni e helyzetbe, hiszen a jelenség az ország versenyképességét is befolyásolja. Több multinacionális cég hozott volna komoly beruházásokat Magyarországra, de nem találtak elég képzett embert! Azért soroltam fel külföldi példákat, hogy érzékeltessem: érdemes módszereket, eljárásokat csipegetni, mert a segítségükkel létrejöhetne egy konszenzuson alapuló(!) fejlesztési stratégia (a pedagógusokban megvan a megújulási készség). Például Finnországban minden pedagógusnak – a matematikusnak éppúgy, mint a kémikusnak – tanítják a szövegértés trükkjeit a felsőoktatásban.

– Mi, szülők mit tehetünk?

– Bármily furcsán hangzik, az olvasás megszerettetése már a méhen belül kezdődik, amikor az édesanya beszélget a magzattal. És a pelenkázóasztalon, a fürdetés, altatás, játék közben, majd az óvodában folytatódik, amikor mondókákkal, mesékkel kötjük le a kicsik figyelmét. A mesehallgató gyerekből lesz a kíváncsi, érdeklődő olvasó. Szóval a szülők támogató részvétele nélkül nincs siker!

Gondolkodjatok velünk!

1. Ti mivel magyaráznátok a magyar gyerekek rossz teljesítményét a nemzetközi felméréseken?

2. A túlfeszített tempó az oka olvasásértési gondoknak?

3. Az alsó tagozatos gyerekek tényleg csak akkor teljesítenek jól, ha a szülők intenzíven segítik őket otthon?

4. Ti mivel magyarázzátok, hogy számos országban úrrá lettek az olvasásértési gondokon, miközben nálunk nem változott semmi?

2. Milyenek a mai elsősök?

Szögezzük le: a mai iskolába érkező hat-hét évesek nem rosszabbak és nem jobbak, mint régen. Mások. Hogy még milyenek, és miért ilyenek, erről beszél a szakember, Muhi Mária pszichológus, családterapeuta.

Elsősorban: túlingereltek!

– Ez a legnagyobb gond, az alapprobléma – szögezi le a pszichológus. – Túl sok feldolgozatlan inger éri őket. Lehet ezért ostorozni a médiát, a tévét, a számítógépet, de fontosabb elmagyarázni a hatásait. Elképesztő, de egyre jellemzőbb: sok óvodásnak már saját, külön tévéje van, amit egyedül néz a szobájában! Vagyis még a közös élmény is elmarad, arról nem beszélve, hogy nincs, akinek kérdéseket tehessen fel. A feldolgozás a gyerekek esetében azt jelenti, hogy a külső ingereket saját, belső indíttatású tapasztaláson keresztül, mozgással, cselekedettel beépíti a saját világába, tudás formájában.

Olvasásóra. Itt most figyelni kell

Nincs kedvük mozogni? Nincs terük mozogni…

– A mai hat-hét évesek – is! – nagyon keveset mozognak! Márpedig az idegrendszer fejlődése szempontjából a mozgás a legfontosabb. És van valami, amit sem a játszótér, sem a játszóház, sem az óvodaudvar nem pótol: a szabad kószálás, amelyre minden gyereknek ebben – és a későbbi – életkorban is nagy szüksége volna. Szabad térre, ahol egyedül vagy választott társakkal „ellehetne” a gyerek. Ahol kezdeményezhetne, ahol kipróbálhatna dolgokat, úgy, hogy azzal nagy bajt nem tesz.

Szabályok? Köszönik, nem kérik! Nem ismerik…

– Látható, hogy szinte „zsizsegnek” az iskolában, nem képesek önmagukat szabályozni, szabályokat elfogadni és betartani. Beszélni kell arról, vajon kinek a feladata a gyerekeket szabályokhoz szoktatni, és mik legyenek az alapvető szabályok. Meglepő, de egyre több háromévest adnak be úgy a szülők az óvodába, hogy nem szobatiszta és nem tud enni. Vagyis még életében nem ült asztalnál és nem fogott kanalat a kezébe.

Túlpörögnek? Enerváltak? Egyszer fent, máskor lent…

– A mai gyerekek jelentős része nem eszik rendesen. Sokan nem reggeliznek, vagy ha mégis, akkor bekapnak valamit a kocsiban. Rengeteg édességet, cukros dolgot esznek, amitől hirtelen felugrik a vércukorszintjük, majd ez nem az alapállapotra, hanem az alá esik vissza. A gyerek enervált lesz, mozogni kezd, hogy serkentse magát, amitől túlpörög. Ez az ingadozás érződik a viselkedésükön is. Mindennek az is a következménye, hogy a terhelést nehezen viselik.

Gondolkodjatok velünk!

1. Lehet-e ugyanúgy tanítani ma, mint tíz vagy húsz éve? Új gyerekek – régi módszerek?

2. Kiket és miért nem szeret a tanító néni? Milyen a „jó” gyerek?

3. Hány elsős legyen egy osztályban?

4. Hogyan lehet megnyerni a gyerekeket a tanulásnak?

Vélemények: A jó tanár…

Tanamár Nóra, 10 éves

„…nem gonosz, szereti a gyerekeket. Azért legyen szigorú, hogy le tudja szidni a fiúkat.”

Kovács Marcell, 11 éves

„…kedves, vidám, jól tanít. A jó tanár nem ad sok leckét, szereti a sportot, érdekes órákat tart. Legyen neki szakálla, szőke haja legyen.”

Schneider Róbert, 13 éves

„…szerintem kedves, és reálisan méri fel a diákok képességeit. Fontos, hogy a tanár is élvezze az életet, mert ez kihat a lelkiállapotára, egyszóval a kedve függ tőle. A legjobb dolog az, ha egy tanár egyenes ember, nem az „amíg az én kenyeremet eszed” elvvel gondolkodik, hanem hajlik a kompromisszumokra.”

Klein Krisztina, 15 éves

„Egy tanár mindig jó. Ő azt választotta a gimi után, hogy tanár lesz. Elhivatottság, kitartás, tanítás lehetne a hármas jelszava. Egy tanárt akkor kedvelnek, ha szigorú, mégis elnéző. Ez és még sok ellentétes dolog jellemzi és teszi egésszé a jó tanárt.”

Vélemények: Azért vagyok tanító, mert…

Sarlósné Mara (50), 29 éve tanító

„A kicsikhez közel érzem magam, megértem a problémájukat. Ők még tudnak önmaguk lenni, rácsodálkozni a világra, őszinték, nem úgy, mint a kamaszok.”

Dömötör Veronika (24), 1 éve tanító

„Nagyon sokat tudok adni nekik, de az sokkal fontosabb, hogy én is kapok tőlük. Azzal, hogy számítanak rám, bizalommal fordulnak felém. Azzal, hogy ha elesnek, és felhorzsolják a térdüket, hozzám futnak segítségért.”

Cser-Palkovics Mária (40), 22 éve tanító

„Már óvodában tantó néniset játszottam, magyaráztam a babáimnak, anyukám papírból készített nekem táblát. A mai napig hatalmas dolognak tartom, hogy én taníthatom meg a gyerekeket írni, olvasni, számolni.”

Bence Andrásné (39), 19 éve tanító

„… gyerekkoromban volt egy konkrét, meghatározó élményem. Általános iskolában, amikor a tanároknak értekezletük volt, a nagy diákokat küldték be az alsós osztályokba felügyelni. Nekem nagyon tetszett, hogy felsősként vigyázhattam a kisebbekre. Ezután már nem lehetett eltántorítani a pályától.”

Vélemények: Mitől jó egy iskola?

Tóth Lázár, 9 éves

„…Szerintem nincs olyan, hogy jó iskola, nem tudom elképzelni. Mindenhol korán kell kelni, már ettől fáradt vagyok egész nap, a tanárok türelmetlenek, pedig nem szoktam beszélgetni az órán.”

Fülep Andrea, 11 éves

„…Én sportiskolába járok. Jó benne, hogy a tesitanár szuper, elvisz még meccsekre is néha. Amúgy megváltoztatnám, hogy padsorokban üljünk, miért nem lehet úgy, mint a filmekben?”

Kelemen Tádé, 13 éves

„… Eddig két iskolába jártam, az elsőt csak azért szerettem, mert szuper udvara volt. A mostaniban nagyon jó osztályom van, a tanárok is szeretnek minket. Nem nyűg bemenni reggel.”

Pálmai Ildi, 16 éves

„… Nagyon fontos tényező szerintem, hogy én mennyit teszek bele. Azok az osztálytársaim, akik úgy állnak a sulihoz, hogy az egész fölösleges, halálra unják magukat az órákon.”